UTAZÁS - SZÁLLÁS - REPÜLŐJEGY
Párizsi UTAZÁSI INFORMÁCIÓK EGY HELYEN

Utazás előtt

TARTALOMJEGYZÉK

Útravaló jótanácsok Jótanácsok

 

 

 

 

Fontos!

Fontos

Utazásunk megkezdése előtt feltétlenül tájékozódjunk a célország vízum -és vámszabályairól, az ehhez kapcsolódó ügyintézésről és díjakról, melyekről részletesen a "Beutazás"-menüpont alatt olvashatunk. Fontos, hogy ellenőrizzük útlevelünk, személyi igazolványunk (EU-tagállamba való utazás esetén) érvényességét, hiszen például új útlevél igénylése esetén 30 napot kell várnunk az elkészült dokumentumra. Ha kötöttünk utasbiztosítást, feltétlenül hozzuk magunkkal a biztosító által előírt dokumentumokat (részletek az "Utasbiztosítás"-menüpont alatt), beleértve a segélykérő számot is! Ne hagyjuk otthon gyógyszereinket, oltási papírjainkat (amennyiben szükséges) és legfontosabb személyes használati tárgyainkat, tisztálkodószereinket! Ügyeljünk az éghajlatnak megfelelő ruházatra (részletesen a "Mit vigyünk magunkkal"-menüpont alatt) Ha repülővel utazunk, csomagolásnál tartsuk szem előtt, hogy a gép utasterébe csak kézipoggyászt vihetünk magunkkal, célszerű tehát időben eldönteni, melyik csomagunkba mit pakolunk, így elkerülhetjük a kapkodást a reptéri csomag -és vámvizsgálatnál.

 

Mikor utazzunk? Mikor utazzunk?

Az idõjáráshoz alkalmazkodva tavasszal a legjobb Franciaországban, a tengerparti nyaralók májusban csatlakoznak. Az õsz is kellemes, bár a napok elég rövidek és az éjszakák is egyre csípõsebbé válnak a végére, még a Cote d'Azuron is. A tél nagyszerû a téli sportokhoz, az Alpokban, a Pireneusokban és más hegyi területeken is. Július közepétõl augusztus végéig tart az az idõszak, amikor a legtöbb városlakó kiveszi a szokásos 5 hetes szabadságát és a hegyekbe, vagy a tenger mellé vonul. A félig elhagyatott városok ilyenkor hajlamosak egy kicsit lehúzni a rolót. Hasonló a helyzet februárban és márciusban is.


Mit vigyünk magunkkal? Mit vigyünk

 

Dokumentumok:

útlevél (és/vagy személyi igazolvány)
TB-kártya
autósoknak: vezetői engedély, forgalmi engedély, nemzetközi zöldkártya
biztosítás (ajánlott!)
Európai Egészségbiztosítási Kártya
bankkártya (hitelkártya)
voucher (vagy visszaigazoló e-mail a szállásfoglalásról)
készpénz (a célország hivatalos fizetőeszköze)
Ruházat, személyes higiénia:

elegendő alsóruházat, zokni
borotva, borotvahab
tusfürdő
fogkefe, fogkrém
fésű, hajszárító
testápoló
sampon
hajhab, hajzselé
dezodor
sapka
papucs, szandál
rövidnadrág
törülközö, fürdőlepedő
fürdőruha
esőkabát

Egyéb:

napszemüveg
naptej
gyógyszerek
fájdalom- lázcsillapító
kiskés, dugóhúzó, sörnyitó
kispárna
pokróc
búvárszemüveg
strandlabda
hűtőtáska
térkép
útikönyv
toll, jegyzetfüzet
telefon, telefontöltő
fényképezőgép, memóriakártya, akkumlátor, akku-töltő
övtáska, hátizsák
termosz
papirzsepkendő, wc-papír
elemlámpa


Gyermekkel

Utazás gyermekkel

Mielőtt nekivágnánk gyermekünkkel az utazásnak, mindenképpen kérdezzük meg gyermekorvosunkat, hogy az adott országban milyen betegségek jelenthetnek veszélyt, s kérjünk tanácsot ezek megelőzési lehetőségeiről. Egy éves kor alatti gyereket kifejezetten kockázatos magunkkal vinni, számukra ugyanis még nem ajánlott bizonyos védőoltásokkal történő védekezés, ezért védtelenek lehetnek egyes fertőző betegséggel szemben. Egy nagyobb utazás esetén azzal is érdemes számolni, hogy a hosszabb utat a kicsik nehezen viselik, ajánlott tehát hazánkhoz közeli célországot választani.

Útlevél:

Kiskorú vagy gondnokság alatt álló személy kérelmét a törvényes képviselő nyújthatja be.

A kérelméhez szükséges:

  1. a személyazonosító igazolvány, illetve születési anyakönyvi kivonat,
  2. a lakcímkártya,
  3. a kiskorú előző úti okmánya (ha rendelkezik ilyennel, illetve, ha nem kívánja megtartani az új megérkezéséig),
  4. a kiskorú 2 db igazolványképe, ha a kérelmet a jegyző vagy a külképviselet előtt terjesztették elő,
  5. illeték megfizetése,
  6. a szülő (törvényes képviselő) állandó személyazonosító igazolványa vagy más, a személyazonosságát igazoló érvényes hatósági igazolványa,
  7. a gondnok-, illetőleg gyámkirendelő határozat vagy az intézeti gyám igazolása az intézeti gyámság fennállásáról,

A szülőknek (törvényes képviselőnek) a közjegyző, a gyámhatóság, illetve az útlevélhatóság előtt tett, a magánútlevél kiadásához hozzájáruló nyilatkozata vagy a szülői felügyelet megszűnését, illetőleg szüneteltetését igazoló jogerős bírósági határozat másolata. Az utolsó pont kapcsán fontos kiemelni, hogy mindkét szülő - közjegyző, gyámhatóság, illetve útlevélhatóság előtt tett - hozzájáruló nyilatkozata szükséges a magánútlevél kiadásához. Amennyiben a szülői felügyelet megszűnt, illetve szünetel, az ezt igazoló jogerős bírósági határozat másolatára van szükség.

További információk: www.magyarorszag.hu

Repülővel:

Ha egy kiskorú olyan személlyel száll repülőre, akinek eltérő a családi neve a gyermek családi nevétől, igazolni kell, hogy a személy a kiskorú szülője vagy törvényes gyámja, vagy hogy a gyermek a szülő tudomásával, illetve engedélyével utazik. Igazolás (pl. közjegyző előtt tett nyilatkozat, anyakönyvi kivonat, személyi igazolvány, diákigazolvány stb.) szükséges mind az eltérő családnevű szülővel való együtt utazáskor, mind pedig kíséret nélküli utaztatás esetén, amelyet a gyermek szülője vagy nagykorú kísérője köteles bemutatni a jegy megvásárlásakor vagy az utazás megkezdésekor. 2 év alatti gyermekek részére a Malév járatain csecsemőjegy váltható. Ebben az esetben a baba külön üléshelyre nem jogosult, a felnőtt ölében utazik. Egy kísérővel legfeljebb egy csecsemő utazhat ölben, külön üléshely foglalása nélkül. További csecsemő részére gyermekjegyet kell váltani, amely üléshely foglalására jogosít. Csecsemő külön üléshelyen történő utazása esetén a csecsemővel utazó köteles CE vagy FAA minősítésű babaülést biztosítani. Kérésre a légitársaság babaételt is biztosít.

A „Kísérő nélküli kiskorú" (Unaccompanied Minor, UM) szolgáltatás a magyar légitársaságnál olyan 2 és 16 év közötti gyermek részére igényelhető, aki 16 évesnél idősebb utas kísérete nélkül utazik. A gyermeket az indulási állomáson a hozzátartozótól vagy meghatalmazatott személytől veszi át a Malév és mindaddig felelős érte, amíg a célállomáson az UM dokumentációjában meghatározott személynek átadásra nem kerül. A 2 és 5 év közötti gyermek csak külön légiutas-kísérővel utazhat járatainkon. A szolgáltatás díja függ az úti céltól. Az 5 és 12 év közötti gyermek önállóan is utazhat kísérő nélküli kiskorúként. Ez esetben a gyermek mind a járat, mind pedig a repülőtér személyzete részéről kiemelt figyelemben részesül. A szolgáltatás díja: gyermek díjtétel + 25 EUR / szegmens. 12 évnél idősebb, de 16 évnél fiatalabb gyermek már utazhat önállóan is járatainkon, de természetesen ebben az esetben is van rá lehetőség, hogy kísérő nélküli kiskorú szolgáltatást igényeljen gyermekének. Ennek díja: felnőtt díjtétel + 35 EUR / szegmens. Arra is van mód, hogy ilyen korú gyermekével külön légiutas-kísérő utazzon, ebben az esetben az UM díj mellett a légiutas-kísérő díját is meg kell fizetni, amely az úti céltól függ. A gyermek (UM) önálló utazásához kapcsolódó összes költséget (pl.: étkezés a tranzit repülőtéren, vízumdíj, stb) a hozzátartozó viseli.

Egyes díjtételekből gyermekkedvezmény adható. A kedvezményre az utazás megkezdésekor 2. életévüket már betöltött, az utazás utolsó szakaszának megkezdésekor azonban 12. életévüket még be nem töltött gyermekek jogosultak.

Autóval:

A gépkocsiban utazó, 150 cm-nél alacsonyabb gyereket a testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben (továbbiakban: gyerekülésben) kell rögzíteni. A testsúlynak megfelelő jelöléseket feltüntetik a gyereküléseken is, a következő csoportba sorolás szerint:

0. csoport: 10 kg testsúly alatt
0+. csoport: 13 kg testsúly alatt
I. csoport: 9-18 kg testsúlyig
II. csoport: 15-25 kg testsúlyig
III. csoport: 22-36 kg testsúlyig.

GyerekülésAzokban a gépkocsikban, amelyek gyerekülés rögzítésére nem alkalmasak, 3 évnél fiatalabb gyermek nem szállítható, 3 évnél idősebb és 150 cm-nél kisebb testmagasságú gyermek is csak a hátsó ülésen utazhat. A gyermekülés rögzítésére alkalmas gépkocsikban 3 év alatti gyerekek első és hátsó ülésen is kizárólag autósülésben utazhatnak (tehergépjárművekben is). Első ülésre csak akkor rögzíthetjük az autósülést - minden esetben a menetiránnyal ellentétes irányban-, ha az üléshez nincs felszerelt légzsák, vagy a légzsák működésbe lépését előzetesen megakadályozták (kikapcsolták). Nem szállítható az első ülésen harmadik életévét betöltött, 150 cm-nél alacsonyabb testmagasságú gyerek, még gyerekülésben sem. 3 év feletti, de 135 cm alatti gyermeket kötelező a hátsó ülésen, gyerekülésben szállítani, kivéve, ha ez a gyári kialakítás miatt nem szerelhető be - például nincs a hátsó üléshez tartozó biztonsági öv. 135 és 150 cm közötti gyermek az első ülésen csak gyermekbiztonsági rendszerben szállítható, míg a hátsó üléseken akkor is, ha a biztonsági övvel megfelelően rögzíthető. A 3. életévüket betöltött, legalább 135 cm magas gyerekeket a hátsó ülésen már elegendő a gépkocsiba szerelt biztonsági övvel rögzíteni (gyerekülés nélkül), ha az öv a testmagasságához igazodik és a gyerek biztonságosan beköthető. (Ilyenkor lehet jelentőségük az ülésmagasítóknak, ha a biztonsági övrendszer nem állítható.) Nem kell továbbá gyerekülésben szállítani a gyerekeket a taxi hátsó ülésén, a mentő betegellátó terében, a menetrend szerinti autóbuszokon, illetve ha a gyerek a külön jogszabályban meghatározott, orvos által kiállított igazolással rendelkezik.

Tippek:

1. Érdemes több kisebb szakaszra bontani az utat, megállni, étkezni vagy egy játszótéren szaladgálni. Jó, ha az utazás előtt mesélünk neki a tervezett kirándulásról. El lehet mondani, vagy játékok segítségével le lehet játszani az eseménysort, hogy lélekben ő is felkészülhessen, vagy még időben feltehesse kérdéseit, elmondhassa az aggodalmait. A gyerek számára biztonságot jelentő játék, kendő, cumi stb. legyen mindig a kezünk ügyében! Lehet neki mesélni az üdülés helyéről, milyen újdonságokkal fog ott találkozni, mit lehet majd ott csinálni, kivel fog egy szobában aludni stb.

2. Strandon vagy olyan helyen, ahol többen is megfordulnak, érdemes először egy kis terepszemlét tartani a gyerekkel, tájékozódási pontokra felhívni a figyelmét. Megbeszélni vele, ha mégis elkeveredik, milyen, messziről is látható objektumhoz menjen vissza, és hogy ott fogjuk mi is keresni. Segítség a szülőnek a sokadalomban egy rikító színű, különleges mintájú sapka, fürdőruha, vagy egy gázzal töltött lufi, amit csuklóra lehet erősíteni. Nagyon gyakori, hogy több bába között vész el a gyerek. Mindenki azt gondolja, most éppen a másik figyel a lurkóra. Adott időtartamra egy konkrét személy vállalja a felügyeletet és váltsák egymást a felnőttek.

3. Ne feledkezzünk meg arról se, hogy a kicsik bőrét fokozottan kell védeni a napsütéssel szemben. Kenjük be őket minél magasabb faktorszámú, vízálló naptejjel, és ne vigyük őket a tűző napra délelőtt kilenc és délután három között. Ha pedig hosszabb időt töltenek a vízben, érdemes rájuk egy vékony, fehér pólót adni.

4. Jó, ha viszünk babakocsit, mert pakolásra is nagyon jó, és strandolás után a szaladgáló csemeték is elfáradnak, elég a csomagokat hazacipelni! Egy nagy pléd is elfér a babakocsi bevásárlóhálójában, de ha apa bevállalja, ez is nagyon jól jön, nem csak a napozáshoz, de kis uzsonnázáshoz is oda lehet telepedni, vagy egy gyors peluscserét is könnyedén megoldunk. Váltópelus, törlőkendő pelenkásoknál mindig van, de nagyobb gyerekeknél is jó a törlőkendőt elpakolni, mert ha esetleg nincs lehetőség kézmosásra, ezzel gyorsan és könnyen letörölhetjük a piszkot a kis dolgos mancsokról, máris lehet eszegetni.

 

Utazás háziállattal Utazás háziállattal

2004- ben útlevelet vezettek be a háziállatok számára, az utazás megkönnyítése céljából. A határokon fel kell mutatni a kutyák, macskák és vadászgörények számára kiállított egységes igazolványt, amelybe bevezették a veszettség elleni oltást, és a galandféreg ill. kullancs elleni kezelés tényét is (mikro-chippel vagy tetoválással is el lehet látni a házi kedvencet). Egyesült Királyságban, Írországban, Máltán és Svédországban azt is igazolni kell, hogy az oltás hatékony volt (oltási bizonyítvány, lehetőleg két nyelvű). A szükséges vizsgálatokat legalább 6 hónappal utazás előtt el kell végeztetni.

 

Beutazás Hivatal

Külképviseletek

 

Franciaország Magyarországi nagykövetsége
Francia Nagykövetség és Konzulátus
Elérhetőség: 1062 Budapest, Lendvay utca 27.
Telefon: (00 36 1) 374 11 00
Fax: (00 36 1) 374 11 40
Magyar külképviselet
Magyar Köztársaság Nagykövetsége
7 square de Vergennes 75015 Párizs
Tel.:33 1 56 36 07 54, 33 1 56 36 02 53
Magyar Köztársaság Konzulátusa
92 rue Bonaparte 75006 Párizs
Tel.: 43 54 66 96
FRANCIAORSZÁG MAGYARORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
Elérhetőség: 1062 Budapest, Lendvay utca 27.
Telefon: (00 36 1) 374 11 00
Fax: (00 36 1) 374 11 40
MAGYARORSZÁG FRANCIAORSZÁGI NAGYKÖVETSÉGE
7 square de Vergennes 75015 Párizs
Tel.:33 1 56 36 07 54, 33 1 56 36 02 53
Magyar Köztársaság Konzulátusa
92 rue Bonaparte 75006 Párizs
Tel.: 43 54 66 96


Vízum

Vízum

Bizonyos külföldieknek kötelező a vízum franciaországi repülőtéri tranzitnál is. Ha Ön európai uniós (EU) tagállam (kivéve Franciaország) vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) egyik tagállamának állampolgára vagy az EU, illetve az EGT egyik tagállama (kivéve Franciaország) állampolgárának családtagja, az Európai Unió jogainak speciális előírásait kell alkalmazni:

  • Az EU vagy EGT tagállamainak állampolgárainak nem kell beutazási illetve tartózkodási vízumot kérniük, bármilyen hosszú legyen is az ott-tartózkodásuk ;
  • Az EU, illetve az EGT egyik tagállama állampolgárának családtagjaira (házastárs, kiskorú vagy eltartott gyermek, eltartott felmenő) ugyanolyan utazási szabályok vonatkoznak, mint a többi, velük megegyező nemzetiségű külföldire.

 

Vámszabályok

Vámszabályok

Az Európai Unión belüli áruforgalom nincs korlátozva, ha a termékeket az Unión belül vásárolták. Azonban van néhány kivétel:

  • Dohány: 3200 cigaretta, 400 szivarka, 200 szivar vagy 1 kg dohány
  • Égetett szesz: 10 liter
  • Bor: 90 liter
  • Sör: 110 liter
  • Pezsgő: 60 liter
  • Tetszőleges mennyiségű pénz vihető be és ki az országból, de a 7600 eurót meghaladó összeget jelenteni kell.

 

Utazás

Szervezett utazás

Szervezett utazás

 

Tudnivalók - repülővel:

Megrendelt repülőjegyét ún. e-ticket formájában kapja kézhez, ami azt jelenti, hogy a megadott e-mail címre kapni fog egy visszaigazolást amely tartalmazza a foglalási kódot, majd a fizetés után szintén e-mailben megkapja a repülőjegyét is. Érdemes a visszaigazolást és a repülőjegyet kinyomtatni és magunkkal vinni az utazásra. Az ügyintézésnek ez a módja rengeteg felesleges papírmunkát vesz le az Ön válláról.

2008.május 19-től a járatokat a check-in pultoknál indulás előtt 40 perccel zárják Ferihegy 2. mindkét terminálján, így a beszállító pultoknál az utasfelvétel a járat indulása előtt 40 perccel befejeződik. A megnövekedett utasforgalom és a terminálátépítés miatt javasoljuk Utasainknak, hogy indulás előtt legalább 2 órával érkezzenek ki a repülőtérre, és a beszállításhoz azonnal kezdjék meg a bejelentkezést. Az utazási információk megküldésekor az alábbi tájékoztatást feltétlenül javasoljuk: - Budapesten az utasfelvétel járat indulása előtt 40 perccel zár. - Az utas késedelmes érkezéséért a Malév nem vállal felelősséget. - Ezért kérünk minden utasunkat, hogy indulás előtt 2 (két) órával jelenjen meg a reptéren.

Figyelem! A nemzetközi repülőforgalomban a szabadon szállítható csomag súlya személyenként 20 kg (egyes esetekben ettől eltérhetnek a légitársaságok), az ezen felüli csomagokat fizetés ellenében lehet föladni. Babakocsit, autóban használatos babaülést a csomagtérben felár nélkül szállítunk (nem szükséges előre bejelenteni). Az utasaink biztonsága és kényelme érdekében az utastérbe csak egy max. 6 kg súlyú, méreteit tekintve max. 55 x 40 x 20 cm-es csomagot szabad vinni.

Tudnivalók - busszal:
Az előre egyeztetett találkozási helyszínen idegenvezetőnk várja az utasokat, ezt követi a beszállítás. A tájékozódást megkönnyíti az autóbusz szélvédőjére helyezett "Millennium Utazási Iroda"-feliratú tábla. Sürgős esetben -és csakis akkor- hívja ügyeleti mobilszámunkat! (06-20-779-4104)

Ne felejtse otthon utazási szerződését, biztosítási kiskönyvét (amennyiben kötött utasbiztosítást) a segélyszámmal és a szállásfoglalást igazoló ún. vouchert! Felhívjuk figyelmét, hogy az előzetesen meghirdetett program az időjárás függvényében változhat!

HASZNOS FOGALMAK

Voucher:
A voucher az a dokumentum, mellyel Önnek garantáljuk a foglalását, és Ön a szállás elfoglalásakor igazolja, hogy lefoglalt egy szállást/szolgáltatást a kínálatunkból. Minden adat megtalálható rajta, mely a foglalásával és a szolgáltatással kapcsolatos: a tulajdonos nevén és elérhetőségén kívül tartalmazza a szállást elfoglaló személyek számát, nevét, továbbá azt, hogy mely időszakra szól a foglalás.

BBP:
Külföldi utazás vagy tartózkodás idejére szóló betegség-, baleset- és poggyászbiztosítás. A legtöbb ilyen módozat ezen túlmenően tartalmaz különböző segítségnyújtási (assistance) szolgáltatást is. Pl. az igazolvány (kötvény) felmutatása ellenében a külhoni orvos - sürgős szükség esetén - a beteget ellátja, és honoráriumát később a biztosítóval számolja el.

Valuta/deviza:
A két fogalom nem azonos. A valuta valamely ország (országcsoport) törvényes fizetési eszköze egy más ország fizetési forgalmában, annak fizikai megjelenési formájában. Tehát például Magyarországon valuta egy US. dollár bankjegy, vagy az euró magyarországi bevezetéséig az eurós papírpénz, maga a kézzel fogható bankjegy vagy az érme. A deviza ezzel szemben valamilyen valutára szóló követelést testesít meg, ez egy nemzetközi elszámolásra szolgáló fizetőeszköz. Így például deviza Magyarországon a dollárra szóló banki betét, folyószámla, utazási csekk, utalvány, átutalás, stb.

ISIC:
Az egész világon egységesen elfogadott okmány, melynek segítségéval a tanulói státuszt igazolhatjuk. Világszerte számos múzeum, szálláshely, étterem, szórakozóhely ad rá kedvezményt, az UNESCO által a Világörökség részévé nyilvánított műemlékek az igazolvánnyal 20-50% kedvezménnyel látogathatóak. Előnye, hogy telefonkártyaként aktiválható kedvezményes hívásokra és internetezéshez.

Guide:
Az idegenvezető nemzetközi (angol) elnevezése. A kifejezés a turistakalauzokra, információs kiadványokra, útikönyvekre is használatos.

Ellátási kategóriák:

Reggeli: kontinentális vagy büfé
Félpanzió: reggeli és vacsora
Teljes panzió: reggeli, ebéd, vacsora
All inclusive: teljes panzió, bizonyos italok ingyenes fogyasztása, esetenként sport és szórakoztató programok, gyermekprogramok. A szállodaleírásban található a pontos információ arról, hogy adott esetben mit foglal magába az all inclusive ellátás.


Egyéni utazás

Egyéni utazás

Utazásunk megkezdése előtt feltétlenül tájékozódjunk a célország vízum -és vámszabályairól, az ehhez kapcsolódó ügyintézésről és díjakról, melyekről részletesen a "Beutazás"-menüpont alatt olvashatunk. Fontos, hogy ellenőrizzük útlevelünk, személyi igazolványunk (EU-tagállamba való utazás esetén) érvényességét, hiszen például új útlevél igénylése esetén 30 napot kell várnunk az elkészült dokumentumra. Ha kötöttünk utasbiztosítást, feltétlenül hozzuk magunkkal a biztosító által előírt dokumentumokat (részletek az "Utasbiztosítás"-menüpont alatt), beleértve a segélykérő számot is! Ne hagyjuk otthon gyógyszereinket, oltási papírjainkat (amennyiben szükséges) és legfontosabb személyes használati tárgyainkat, tisztálkodószereinket! Ügyeljünk az éghajlatnak megfelelő ruházatra (részletesen a "Mit vigyünk magunkkal"-menüpont alatt) Ha repülővel utazunk, csomagolásnál tartsuk szem előtt, hogy a gép utasterébe csak kézipoggyászt vihetünk magunkkal, célszerű tehát időben eldönteni, melyik csomagunkba mit pakolunk, így elkerülhetjük a kapkodást a reptéri csomag -és vámvizsgálatnál.


Parkolás Ferihegyen:

A Ferihegy parkolóba történő megérkezésekor rövid adminisztrációt követően Önt, családját és csomagjait kiszállítjuk a kívánt terminálhoz. A repülőterek 2 km távolságra vannak, ez szállításban kb. 4-5 percet vesz igénybe, a néhány perc regisztrációt is beszámítva, a menetidőt tervezve 15-20 percet vegyenek számításba. Forgalmi akadállyal nem kell számolni a reptér és a parkoló között. Ha a repülőgép indulásáig sok ideje, vagy útba esik az induló terminál, megteheti, hogy családja a csomagokkal kiszáll a repülőtéren és Ön egyedül hozza el az autóját a parkolónkba, regisztráció után kiszállítjuk az induló terminálhoz. Ha bármi oknál fogva túl későn érkezne a repülőtérre, megteheti, hogy felhív minket útközben telefonon és kollégáink kimennek autójáért és visszahozzák azt a Ferihegy parkolóba. Visszaérkezésekor a repülőtérre miután átvette csomagjait, kérjük hívja fel a parkoló kártyán található mobil számot (06/30 5533100), amit lehetőség szerint érdemes mobiltelefonjába már induláskor elmenteni, és kollégáink perceken belül megérkeznek Önért és családjáért. Csomagjai cipeléséről is kollégáink gondoskodnak.Ha gépjárművünket a reptérnél kívánjuk hagyni, éljünk a fedett, őrzött parkoló előnyeivel. Díjszabás és információk itt:

http://www.repterparkolo.hu/

További parkolási lehetőség:

http://www.fedettparkolo.hu/

 

Repülővel

Repülővel

Párizsnak két nagy nemzetközi repülőtere is van, a Charles De Gaulle és az Orly repülőtér. A Charles De Gaulle repülőtérre érkeznek az Air France járatai. Innen vonattal, busszal illetve taxival lehet bejutni a városba.
A RER vonatai 5:00 és 23:45 között negyedóránként járnak a reptér és a végállomás, a Gar du Nord illetve a Châtelet földalatti-állomás között. Az átlagos menetidő negyvenöt perc. Ha a buszt szeretnénk igénybe venni két járat közül is választhatunk. Az egyik a Roissy buszjárat, mely a Rue Scribe- ig közlekedik. 
A járat 6:00 és 23:00 között negyedóránként indul, menetideje 45-60 perc. A másik az Air France buszjárata, mely a Porte del Maillol illetve a Charles-de-Gaulle Etoile metróállomásig közlekedik. Ez a járat 12 percenként indul 5:40 és 23:00 között. A legkényelmesebb, és persze legdrágább mód a taxizás. A menetidő fél és egy óra között mozog a forgalomtól függően.
Az árat a taxióra alapján szablyák, de elképzelhető, hogy a poggyászért, vagy nagyobb tárgyakért felárat számítanak.
Az Orly repülőtérről szintén vonattal, busszal és taxival juthatunk a városba. Aki a vonatot választja, az készüljön fel, hogy először kisbuszra kell szállnia, hogy az Orly vasútállomáshoz érjen. A RER vonatai 5:50 és 22:50 között negyedóránként indulnak. Menetidejük az Austerlitz megállóig körülbelül fél óra (További megállók: Pont Saint- Michel, Quai d?Orsay).
Az Orlybus a Place Debfert- Rochereau-ig közlekedik 6:00 és 23:30 között 10-12 percenként. Az automata vonat az Antony megállóig közlekedik 5-8 percenként. Menetideje fél óra. A buszt választók az Air France járataival utazhatnak az Invalidusokig vagy a Gare Montparnasse-ra. A járatok 20 percenként indulnak, menetidejük 30 perc. Taxival az út forgalomtól függően 20-40 perc.


Autóval

Autóval

Franciaország nagyon fejlett úthálózattal rendelkezik. Európában itt található a leghosszabb úthálózat, amely egyben az egyik legsűrűbb is behálózva az ország összes települését. Általában elmondható, ha a domborzati viszonyok azt megengedik, két szomszédos település között vezet jó minőségű burkolt út.
Az autópályák aránya is igen magas, Auvergne régió kivételével nagyon sűrű hálózatot alkotnak. Túlnyomó többségük magán kézben van és fizetősek. Az árak általában a megtett távolság függvényében változnak: az autópályara felhajtáskor egy jegyet kell húzni, amelyet lehajtáskor a fizető kapunál le kell adni, és ez alapján számolják ki az autópályadíjat. Ha a felhajtáskor kapott kártya elveszett (vagy, ha lejárt, azaz 3 napnál régebbi), a legtávolabbi felhajtótól számolják az útdíjat. Az árak európai viszonylatban elég magasak, de nagy különbségeket mutatnak, de a
http://www.autoroutes.fr honlapon pontosan kiszámítható.Fizetni készpénzzel (elsősorban euróval, de egyes helyeken akár valutában is), csekkel vagy bankkártyával lehet. Ez utóbbi az ajánlott, mivel sokkal gyorsabb és kényelmesebb. Egyes helyeken (pl.: Nice környéke, a lyoni elkerülő földalatti szakasza, A432-es autópálya) azonban egységdíjat kell fizetni (függetlenül attól, hogy hol hajtottunk fel). Ilyen helyeken általában egy tölcséralakú autómatába kell a megfelelő összeget (általában 1,5–2€) bedobni. Természetesen csak fémpénzben, ezért autópályára hajtás előtt érdemes meggyőződni, hogy rendelkezünk-e fémpénzzel. Léteznek nem fizetős autópályaszakaszok is. Ezek Île-de-France régióban, illetve az egyes nagyobb vidéki városok agglomerációjában találhatók, de a Rajna-menti, illetve az észak-franciaországi autópályák többsége is ilyen. A fizetős szakaszokat felhajtó előtt mindig a PÉAGE felirattal jelzik. Az utolsó nem fizetős lejárót a DERNIÈRE SORTIE AVANT PÉAGE felirat jelzi, ezt követően nem feltétlenül botlunk fizetőkapuba (station de péage), ez lehet, hogy több kilométerrel arrébb van vagy egységdíjas szakaszoknál nem is létezik. Nagy forgalom esetén (nyári hétvégéken, csúcsidőszakban) fizetős szakaszok végénél, a fizetőkapuknál többkilométeres sorok alakulhatnak ki. Megoldás lehet egy korábbi lehajtón való lehajtás, ám így is számítani lehet torlódásokra, mivel akadnak mások is, akik így próbálnak hamarabb célhoz jutni. Különösen gyakran Lyon környékén szokásosak a hasonló torlódások az A6 és A7 autópályákon. Párizs tág környékén is általánosak a nagyon hosszú dugók, tehát átutazás esetén érdemes minél messzebb elkerülni a fővárost. Az autópályákon amúgy nagyon fejlett információs rendszer van. Sűrűn találni kijelzőket, amelyek jelzik az aktuális forgalmi viszonyokat, illetve az esetleges veszélyekre is felhívják a figyelmet. Franciaország szinte minden részén (de főleg Bretagne-ban, az Alpokban és Provence-Alpes-Côte d'Azur régióban) heves viharok tudnak kialakulni, amelyek során a vezetés egyáltalán nem ajánlott. Esős, havas és csúszósz időben az autópályákon legfeljebb 110 km/h sebességgel lehet menni. Az autópályákon kívül számos országos főút (route nationale) is található az országban, melyek mindegyike ingyenes. Sok közülük több szakaszon többsávos, akár autóút, sőt autópálya minőségű. Jelzésük egy N és az azt követő egy, kettő vagy három számjegy. Csomópontokban zöld színnel jelölik őket. A leghíresebb és egyben a legforgalmasabb országút, az N7, amely Párizsból Lyonon és Aix-en-Provence-on át a Francia Riviérára megy (Menton városáig). Bár lassabb, mint autópályán haladni, sokkal élvezetesebb lehet ezt az utat választani, amely számos érdekes településen megy keresztül, bár sokat el is kerül. Az országos utak mellett léteznek megyei (départementale, Dxxx), illetve települési (Cxxx) utak is. Ezek általában szintén jól karban vannak tartva, de jóval kisebb forgalmúak, mint az országos utak. A megyei utak nagyjából a magyarországi elsőrendű főútak, a helyi utak a magyarországi mellékutakhoz hasonlíthatók az út szélességét tekintve. Franciaországban számos körforgalom található. Itt mindig jól jelzik (a Magyarországon szokottól eltérően az út bal oldalán), hogy a kihajtó ágak hova vezetnek. Általabán a TOUTES DIRECTIONS (minden irány) irányt érdemes követni, ha a többi kiágazó nem felel meg. Érdemes odafigyelni, hogy kereszteződéseknél a korlátozó táblák általában (nem mindig) a szokásostól eltérően a bal oldalt találhatóak. A közlekedési morál elég jó az utakon, de a nagyvárosokban, illetve nyáron a Francia Riviérán intenzív forgalomra kell számítani, amelynek velejárói a tolakodások és egyéb kellemetlenségek. A hatóságok fokozott figyelmet fordítanak a gyorshajtás kiszűrésére, ezért számos állandó és ideiglenes radar működik országszerte. Az állandó radarokra külön tábla is figyelmeztet.

 


Busszal

Busszal

Budapestről heti három járat (hétfő, szerda és péntek) indul Párizsba Strasbourgon és Reimsen keresztül. Legolcsóbban irányonként 9900 Ft-ért lehet az előbbi franciaországi városba utazni, ha interneten jó előre megváltjuk a jegyünket.

 


Vonattal

Vonattal

Magyarországról Párizsba a Keleti pályaudvarról lehet eljutni bécsi átszállással. A menetidő körülbelül 20 óra. Az utazáshoz számos kedvezmény vehető igénybe, ezekről érdemes jegyvásárláskor érdeklődni. A hat párizsi vasútállomás mindegyike össze van kötve a metró és a RER hálózattal, illetve a TGV is igénybe vehető, mellyel a közeli városokba is el lehet jutni.

 

 

Utasbiztosítás

Utasbiztosítás


Irodánkban közvetlenül, vagy banki átutalással is intézheti biztosításkötését, az adott számlaszámunkon. További információk:

http://www.parizsiutazas.hu/parizsi_biztositas_content.html

 

Egészség

Egészség

 

 

 

 

Oltás

Ajánlott oltások

 

Az országban nem kell kiemelten betegségekkel számolni, javasolt oltás nincs.

 

 

 

Ajánlott egészségügyi csomag

Egészségügyi csomag

általános gyógyszerek
vitaminok (multivitamin)
láz -és fájdalomcsillapító
torokfertőtlenítő
fertőtlenítő, sebtapasz
szúnyog -és kullancsriasztó
steril lap (géz)
hintőpor
kenőcs ízületi gyulladásra


Pénzügyek Pénzügyek

 

 

 

Fizetőeszközök Fizetőeszközök

 

Hivatalos pénznem: 2002. január 1-től az Euro. 1 Euro = 100 cent. 1 euro = 250 - 280 Ft

 

 

Bank

Bankok

 

A bankok nyitvatartása a párizsi régióban: hétfőtől-péntekig 10h-17h

Bankkártya

A legtöbb áruházban, szállodában és étteremben használható. A kereskedők minimális költséget számolnak fel. Ha bankkártyáját elveszti, mielőbb hívja a bank által megadott telefonszámot.

Pénzváltás

Pénzt váltani egyes bankfiókokban, pénzváltóhelyeken és postahivatalokban, vagy áruházakban, pályaudvarokon, repülőtereken és turistahelyek közelében lehet. Vigyázat: az árfolyam ugyan fix, de a jutalék változó, amelynek egyértelmű feltűntetése kötelező.


GYIK GYIK

 

-EU-tagállamba való utazáskor elegendő-e a vezetői engedély (jogosítvány) a személyazonosság igazolásához?
-Nem, a jogosítvány nem elég. Az Európai Uniós csatlakozás napjától (2004. május 1.) a magyar állampolgárok az unió tagállamaiba az 1991. április 1-je előtt kiállított igazolvánnyal (kemény borítójú, népköztársasági címerrel), az 1991. április 1-je után kiállított igazolvánnyal (puha borítójú, köztársasági címerrel), a 2000. január 1-je után kiállított igazolvánnyal (kártya formájú, műanyag), illetve 2000. január 1-jét követően kiállított ideiglenes személyazonosító igazolvánnyal is utazhatnak.

 

-Mit tegyek, ha várhatóan több órás késéssel érkezem az előre lefoglalt szállásra?
-A lefoglalt szállásokat a legtöbb helyen este 20.00-ig kell elfoglalni. Ha Ön előre tudja, hogy erre az időpontra várhatóan nem tud odaérni, már foglaláskor mindenképpen jelezze irodánk felé, hogy intézkedni tudjunk.

 

-Fizethetek-e Prágában euróval?
-Nem, minden országban csak a hivatalos fizetőeszköz használható, amely Csehországban jelenleg a korona. Ellenben Szlovákia 2009 januárjától bevezette az eurót, itt fizethetünk a közös valutával.

 

-Az Európai Unión kívüli országba utazom. Milyen beutazási feltételeknek kell megfelelnem? Milyen dokumentumokra lesz szükségem?
-Az egyes országok vízum-,vám- és egyéb rendelkezései nagyon eltérőek lehetnek, tájékozódáshoz kérjük látogassa meg az ország xutazas-honlapját (például Törökország esetében a törökországiutazás.hu weboldalt), vagy a Külügyminisztérium honlapját!

 

-Köthetünk-e a Millennium Utazási Irodánál biztosítást?
-Igen. Irodánkban EUB-biztosítás köthető, mely sok előnyt hordoz. Ez többek között megmutatkozik az árakban is. Bővebb információt az egyes honlapok "biztosítás" menüpontja alatt találhat.

 

-Hol található a Millennium Utazási Iroda irodája?
-Irodáink Budapesten a II. és a VI. kerületben találhatók. Budai oldal: Irodánk a Fény utcai piac és a Mammut üzletház szomszédságában található, közvetlenül az utcáról nyílik. Címünk: 1024 Budapest, Fény u. 2. Pesti oldal: A Király utca és az Oktogon közé esik a Szófia utca. Szervezőirodánk a belső udvarról nyílik, a kaputelefonon egyértelműen jelezve, hogy hová kell becsengetni. Címünk: 1068 Budapest, Szófia u. 15. fsz. 1.

 

-Lejárt az útlevelem érvényességi ideje. Mennyit kell várni az új útlevélre?
-Az igénylést követően a hatóság 30 napon belül készíti el a magánútlevelet. A soron kívüli eljárás (természetesen plusz díj ellenében) öt munkanapot vesz igénybe. A kérelmező az útlevelet postán kapja meg, de kérheti azt is, hogy az okmányirodánál vegye át.

 

-Szeretném magammal vinni házikedvencemet külföldre. Szükség van-e a kutyusok és cicák számára valamilyen dokumentumra?
-Igen, a határokon fel kell mutatni a kutyák, macskák és vadászgörények számára kiállított egységes igazolványt, amelybe bevezették a veszettség elleni oltást, és a galandféreg ill. kullancs elleni kezelés tényét is (mikro-chippel vagy tetoválással is el lehet látni a házi kedvencet). Egyesült Királyságban, Írországban, Máltán és Svédországban azt is igazolni kell, hogy az oltás hatékony volt (oltási bizonyítvány, lehetőleg két nyelvű). A szükséges vizsgálatokat legalább 6 hónappal utazás előtt el kell végeztetni.

utazás kereső
Zászló